Hajdu szerviz

Hajdu szervizünk vállalja Hajdu termékek (kazán, vízmelegítő, bojler) bekötését, karbantartását, javítását. Budapesten és Pest megyében vállaljuk az akár azonnali kiszállást, egész évben. Garanciálisan dolgozunk. Keressen minket bizalommal.

Hajdu szerviz


Vállaljuk a Hajdu termékek (kazán, vízmelegítő, bojler) bekötését, karbantartását, javítását és cseréjét egyaránt. Budapesten és Pest megyében vállaljuk a kiszállást. Ha azt tapasztalja, hogy készüléke már nem úgy működik, mint régen, akkor feltétlenül keressen fel minket a 06 (70) 678 17 57 telefonszámon 08:00 - 20:00 között. Ha felhív minket és megosztja velünk, hogy milyen terméke van és milyen problémát tapasztal, akkor munkatársunk ezen információk alapján elég jól megtudja tippelni mi lehet a meghibásodás hátterében és azt, hogy a javítás milyen költségekkel járhat. 

Ezt követően időpontot egyeztetünk és a megbeszélt alkalom során kiszállunk és megszereljük készülékét. Sürgős esetekben akár egy óra alatt is kiérkezhetünk. Cégünk az általunk végzett munkákra, alkatrészekre garanciát vállal. Továbbá, minden elvégzett munka után számlát adunk. Hajdu szervizünk szakemberei több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, aminek köszönhetően mindig gyorsan, precízen és megbízhatóan dolgoznak.

Mindazonáltal, csak kiváló minőségű alkatrészekkel dolgoznak, saját raktárkészlettel rendelkeznek, ami által nem kell ránk napokig várnia, hanem akár azonnali kiszállást is tudunk vállalni, az év bármely napján. Mindezt kedvező árakon. Akár otthonában, akár munkahelyén van szüksége profi szerelőink egyikére, hívjon minket bizalommal és mi mindenben örömmel segítünk. Szakembereink kezében garantáltan biztos kezekben van Hajdu készüléke.

Ajánlatkérés
Hajdu bojler szerelő

Hajdu bojler szerelő

Szerelőink jól ismerik a Hajdu által gyártott bojlereket, sok ideje szerelik már ezeket, meglepetést nem tudnak már ezek okozni. Jól ismerik a tipikus hibákat. A Hajdu bojlerekről alapvetően elmondható, hogy biztonságosak, azonban ezekre is ráfér időnként a karbantartás, ezzel lehet hosszúéletet adni a készüléknek. Ha meghibásodik, akkor sürgősen cselekedni kell. A problémás bojlert kérjük ne használja, mivel balesetveszélyes.

Hívjon minket és mi szívesen segítünk. Cégünk profi szakemberei a legjobb Hajdu bojler szerelők egész Pest megye területén. AZ év minden napján állnak rendelkezésére minden kedves meglévő és leendő ügyfelünk számára. Vállalják ezen készülékek javítását, karbantartását, beszerelését és cseréjét egyaránt. Mindezen felül, pedig minden munkájuk után számlát adnak és garanciát vállalnak. Kedvező áron dolgozunk, gyorsan, precízen és megbízhatóan. Hívjon minket.

Hajdu gázkazán szerelő

Cégünk vállalja a Hajdu márka által gyártott gázkazánoknak a szerelését, ha azokkal kapcsolatban bármilyen problémát tapasztal. Rendkívüli esetekben akár egy órán belül ki kitudunk szállni, ha ilyen esetről van szó kérjük előre jelezze nekünk. A kazán javítása sok ténytől függ, de ha válaszol a telefonban a feltett kérdéseinkre akkor tudunk egy hozzávetőleges árat mondani. Meghibásodás esetén hívjon minket és mi szívesen segítünk!

Cégünk profi Hajdu gázkazán szerelői örömmel vállalják ezen készülékek javítását, karbantartását, cseréjét és beszerelését egyaránt. Egész Pest megyében igénybe veheti szolgáltatásainkat, kedvező áron. Munkatársaink csak minőségi alkatrészekkel dolgoznak, precízek és megbízhatóak. Továbbá, minden munkájuk után számlát adnak és garanciát vállalnak. Hívjon minket bizalommal, ha bármiben segíthetünk és mi örömmel fogadjuk hívását az év bármely napján.

Hajdu gázkazán szerelő
Hajdu vízmelegítő javítás

Hajdu vízmelegítő javítás

Ha vízmelegítője már nem működik úgy, ahogy eddig akkor keressen fel minket. Akár azonnal is, hiszen sürgős esetekben akár egy óra alatt is kint lehetünk a helyszínen.  Mi már régóta ismerjük a Hajdu márkát, így számunkra nem lesz probléma a javítás. Jól ismerjük a Hajdu vízmelegítőknek a tipikus hibáit, így ezeket gond nélkül tudjuk megjavítani. Cégünk profi szakemberei Budapesten, illetve egész Pest megyében vállalják Hajdu vízmelegítő javítását.

Gáz- és fűtésszerelőink egytől egyig több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek és örömmel fogadják ügyfélszolgálatunkon hívását az év minden napján 08:00-20:00 óra között. Kollégáink csak minőségi alkatrészekkel dolgoznak, saját raktárkészlettel rendelkeznek, melynek köszönhetően nem kell ránk napokig várnia. Továbbá, minden munkájuk után számlát adnak és garanciát vállalnak. A vízmelegítő legkisebb hibajelenségénél is telefonáljon nekünk a 06 (70) 678 17 57 telefonszámon, hogy mielőbb segíthessünk és a meghibásodás ne fokozódjon.

Megrendelés menete

Kérjük hívja a 06 (70) 678 17 57 számot munkanapokon 08:00 - 20:00 között és mondja el nekünk, hogy pontosan milyen hibajelenséget tapasztal. Ez alapján ügyfélszolgálatunk megtudja mondani, hogy körübelül milyen költségekre számíthat a javítás során.

Minőség és garancia

Cégünk sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel és kiváló minőségű alkatrészek felhasználásával kívánja biztosítani a piacon elérhető legjobb szolgáltatást.

Munkánk minden esetben garanciát vállalunk.

Időpont egyeztetés

Ügyfélszolgálatunkat hívhatja munkanap 08:00 - 20:00 között a 06 (70) 678 17 57 telefonszámon. Kérjük adja meg nevét, telefonszámát, címét és igényeit a napellenzővel szemben.

Szeretne többet tudni?

Ha megválaszolatlan kérdései vannak vagy csak szeretné egy szakember véleményét kikérni hívja ügyfélszolgálatunkat és mi készséggel állunk rendelkezésére.

06 (70) 678 17 57

Cégünk számára fontos az ügyfelek elégedettsége ezért profi, tapasztalt magasan képzett szakemberekkel dolgozunk minőségi alapanyagokkal. Bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal.

Ajánlatkérés

Kiszállást és felmérést vállalunk egész Pest megye területén.

Ha ön máshol szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.


Vissza